Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

I. Média Horgászkupa

 Hagyományteremtő céllal horgászversenyt rendezett a Martfű Termál SPA, a martfűi Termál Horgászegyesület és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ) Patakpart Horgászegyesülete 2016. június 25.-én szombaton. Az I. Média Horgászkupának a martfűi turisztikai komplexum horgásztava adott helyet.

A horgászverseny köré szervezett, a Martfű és környéke turisztikai attrakcióit bemutató programok sorában a rendezvény résztvevői, köztük a sajtó képviselői, megismerkedhettek a Rákóczifalvai Madárparkkal, pálinkakóstolón vehettek részt, láthatták a Tisza virágzást, jártak Gyurcsek Ferenc szobrászművész műterem-galériájában, a Kézműves Házban, megnézhették a Martfűi Művelődési Központ gyűjteményes tárlatait, a Tiszaföldvári Néprajzi Múzeumot, és bekapcsolódhattak a Tiszakürti Arborétum Szent Iván-éji programjaiba is.

A horgászversenyen tizenegy csapat indult, két-két fővel, a Martfűi Termál Horgászegyesület tagjai, újságírók, és a Bunge Zrt. Martfűi Gyárát is képviselte egy csapat. Úszós verseny révén, minden szem az úszókra tapadt. A nagy melegben, a változatos szerelékek, etetőanyagok és csalik ellenére, ezen a napon nehezen akadtak horogra a halak.

 A 2014-ben alakult Termál Horgászegyesület jelenlegi tagságát negyven felnőtt, két ifi és tizenegy gyermek alkotja – tudtuk meg Bata Józseftől, a horgászegyesület elnökétől. A horgászok maguk gondoskodnak a haltelepítésről is, melynek eredményeként főleg ponty, csuka és amur található az eső- és termálvíz táplálta tóban. Általában horogérett pontyokat, újabban pedig négy kiló fölötti, kimondottan nagytestű halakat telepítenek.

 Az egyesület tagjai aktív közösségi életet élnek, horgászversenyeket szerveznek, bográcsoznak, mint ahogyan ezt tették a mostani verseny alkalmából is.

 A Termál SPA horgásztavát a kempingben megszálló vendégek is használhatják, kétezer forintos sporthorgász jegy váltásával. A halakat vissza kell engedni. Az egyesület tagjai meghatározott mennyiségű nemes halat megtarthatnak, és hamarosan meg is lehet vásárolni majd a kifogott halakat – tájékoztatott az egyesület elnöke.

 Az I. Média Horgászkupa igazán kiváló hangulatban telt. Vízparton, a természet közelében, jó társaságban gyorsan múltak a verseny órái. A mérlegelésnél a Bunge Martfűi Gyárának csapata bizonyult a legeredményesebbnek, ezen a napon nekik görbült a bot, Martfűn, a Termál SPA horgásztavánál.  

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város