A Római Katolikus Egyházközség Hírei

Eseményekben és programokban gazdagon telt el az idei nyár is Egyházközségünk életét tekintve.



 A tiszaföldvári plébánián július 1-2-3-án hittanos napközis tábort rendeztünk, amelyen 70 fő vett részt. A nagy nyári hőség ellenére a programok jól sikerültek, a tábor témája a keresztény közösség volt.

Július 4-én, szombaton meghívásunkra Lantos István zongora-és orgonaművész, Liszt-és Bartók-Pásztory díjas Érdemes Művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ny. professzora tartott hangversenyt a martfűi Szent Tamás templomban. A hangversenyen közreműködött egyházközségünk énekkara is.

A Szent Tamás-templom búcsúünnepe július 5-én délelőtt 10 órakor kezdődött. A szentmisét Gelsei Gábor ópályi görög katolikus parochus mutatta be. A templom megtelt helyi és környékbeli hívekkel. Szent Tamás apostol alakja János evangéliumában kap fontos szerepet. Az apostol India, a megtérő ateisták és az építészek védőszentje. Nevének jelentése: páros, iker. Attributuma kezdetben a kard és a lándzsa volt, azután legtöbbször derékszög, néha kő. Szent Tamás, mint a kő olyan szilárdan állt ki a hite és Jézus mellett. Küldetése volt az indiai királyi udvarban, hogy palotát építsen mint építész. Legfőbb küldetése azonban Krisztus örömhírének hirdetése volt. Vértanúként halt meg az indiai Mylaporban 72-ben.

Július 18-án kerékpártúrát szerveztünk Martfű érintésével a mezőhéki, felújított Kövér János-féle kápolnához. A nagy meleg ellenére 23-an vettünk részt ezen a testi-lelki teljesítménytúrán. Tisztelettel adóztunk a második világháború után kifosztott és méltatlanul elfeledett Kövér család emléke előtt. (Sajnos a birtokos család mezőhéki és martfűi kastélyát a hálátlan utókor lerombolta és széthordta. A székelyföldi származású Kövér család több jótékony cselekedetéről is híres Tiszaföldvárral kapcsolatban. Pl.: földet, ligetet adományoztak a községnek, a katolikus elemi népiskola részére telket adtak, építését támogatták. Így kezdhette meg működését 1892-ben az ötosztályos iskola a katolikus templom mögött.)

 Egyházközségi zarándoklatot szerveztünk július 26-án Balassagyarmatra, a szent Anna napi búcsúra. A város méltán viseli a Civitas Fortissima, azaz a legbátrabb város címet, hiszen 1919. január 19-én a helybéli polgárok fegyvert ragadtak és magyar katonák segítségével kiverték az idegen (cseh és szlovák) katonaságot, amely Balassagyarmat és a környező falvak elfoglalására készülődött. A palóc búcsúnak is nevezett körmeneten és szentmisén több ezren vettek részt, sokan népviseletben. Mi Tiszaföldvárról és Martfűről 32-en csatlakoztunk az ünneplő sokasághoz. A szabadtéri szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be paptársaival együtt a Palócligetben. Az ünnepség után elfogyasztottuk batyus ebédünket, megtekintettünk néhány nevezetességet a városban (Szentháromság templom, Mikszáth Kálmán és Madách Imre szobra, Civitas Fortissima emlékmű, palóc múzeum stb.), majd hazafelé vezető utunkban megálltunk Szécsényben a Forgách-kastélynál, rövid időre.

Hollókő volt a következő, ahol több időt töltöttünk el. A Világörökség részét képező hollókői vár és az ófalu évszázadokkal ezelőtti hangulatot idéz fel az itt sétáló látogatókban. Az idén 2015-ben fejeződött be a több milliárd forintos pályázati beruházás, felújítás. Mindenkinek ajánljuk, hogy keresse fel ezt a csodálatos helyet és részesüljön abban a gyönyörű kilátásban, amely a hollókői vár tetejéről látható. Élményekben és lelkiekben gazdagon értünk haza Tiszaföldvárra még sötétedés előtt.

  Szabadtéri ifjúsági koncertet tartottunk augusztus 1-én, a martfűi városháza előtti téren. A koncert a Tiszaföldváron június 13-án sikerrel megtartott hangverseny megismétlése volt. Az ifjúsági zenekar mellett közreműködtek még a tiszaföldvári Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola énekkarának tagjai Nemesné Kolop Katalin tanárnő vezetésével. A koncert énekeit egy színdarab keretében adták elő a fiatalok. Augusztus 16-án Jászkarajenőn volt a következő koncert a falunapon.

  Augusztus 4-9 között az idén is volt Tiszás tábor a tiszaföldvári plébánián 80 állandó résztvevővel, helyi és környékbeli tiszás fiatalokkal a Tiszamenti Nagyboldogasszony Ifjúsági Közösség szervezésében. A tábor bibliai mottója: „Nem jó az embernek egyedül. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” A tábor témája ennek fényében a férfi-nő kapcsolat volt. Házaspárok és egyének tettek tanúságot saját életükről, tapasztalataikról a fiatalok előtt a tábor egyébb programjai közben. A résztvevők hiteles példákat hallhattak arról, hogy lehet krisztusi módon megélni párkapcsolatainkat.

Kovácsik Antal

plébániavezető

Tovább a 2015.07.05 - A Szent Tamás-templom búcsúünnepén képgalériához>>>

Tovább a 2015.08.01 - Szabadtéri ifjúsági koncert képgalériához>>>


2015-09-04 13:39