Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

"Martfű Város Díszpolgára" - Dr. Bakonyi Péter (posztumusz)

Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Dr. Bakonyi Péter részére posztumusz „Martfű Város Díszpolgára” címet adományozott, Martfű város polgármestereként végzett példamutató, kiemelkedő tevékenységéért.

Dr. Bakonyi Péter 2006-tól 2010. október 9-ig Martfű város polgármestereként végzett folyamatosan kimagasló színvonalú, a város fejlődését és a lakosság érdekeit szem előtt tartó, eredményes tevékenységet.

Kezdő polgármesterként felkészülten és nagy lendülettel fogott hozzá szakmai programjának, célkitűzéseinek megvalósításához, tudatosan készítette elő a város gazdasági stabilitásának megteremtését. A város életében korszakos jelentőségűek voltak azok a folyamatok, amelyeket elindított.

Vezetésével lehetővé vált a város további fejlődése, megszűnt a város eladósodottsága. A gazdasági válság ellenére a ciklus eleji 350 millió forintos forráshiány helyett, a ciklus végére jelentős pénzügyi tartalék képződött.

Helyreállt a kapcsolat a Bunge Zrt-vel és a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt-vel, nőtt és kiszámíthatóbbá vált az általuk befizetett helyi adó. Tevékenységével segítette a Tisza Ipartelep fennmaradását, az itt működő cégek összefogását, fejlesztések, közös beruházások megindítását.

Lépéseket tett az ipari park kiépítésére, amely vonzerőt jelenthet befektetők számára, munkahelyteremtés céljából.

Munkássága ideje alatt került átadásra a település életében kiemelt fontosságú, vállalkozás által megvalósított turisztikai beruházás: a Martfű Termal SPA, amely további munkahelyeket jelentett a város lakosságának.

Az itt élők teljesebb körű kereskedelmi ellátásának biztosításához elősegítette a SPAR üzletlánc helyi egységének városba települését, bővítve ezzel a bevásárló központok számát.

Nagy lépéseket tett természeti értékünk, a Tisza-part turisztikai hasznosítására, valamint a vezsenyi komp újraindítása érdekében. Kitartó munkáját siker koronázta, hiszen ma már nem csak közúton, kerülővel, hanem közvetlenül, a komp igénybevételével is közlekedhetünk Vezseny és Martfű között.

A négy év során sok sikeres pályázatot nyert irányításával az önkormányzat, ezek közül a legfontosabbak: a település több gyűjtőútjának felújítása, középületeinek korszerűsítése, akadálymentesítése, fűtéskorszerűsítése, alternatív energiával való működtetése, önkormányzati intézmények felújítása, közoktatási intézményeinek működését segítő új módszerek pályázat alapján történő adaptálása.

A ciklusban végzett munkássága során tovább fejlődött a város körzetközponti szerepe, körjegyzőség, valamint intézményfenntartó oktatási társulások létrejöttével, Rákócziújfalu és Mezőhék vonatkozásában.

Kiemelkedően jelentős volt a kistérségben elnökhelyettesként végzett vezető, szervező, koordináló tevékenysége, amivel elősegítette a térségi ivóvízminőség javító programot, valamint Martfű gesztorságával célul tűzte ki a több települést összekötő kerékpárút beruházáshoz pályázati erőforrások bevonását, megvalósítását.

A hajdúsági kistérségben, szintén fontos szervező munkájának köszönhetően, energetikai közbeszerzések bonyolítására került sor.

A szolgáltató önkormányzat megvalósítása érdekében nagy hangsúlyt fektetett az önkormányzati képviselők és a hivatali szakapparátus, valamint a lakosság és a civil szervezetek folyamatos együttműködésére.

Tevékenysége következtében pozitív változás állt be az önkormányzat, valamint az egyházak és a civil szervezetek kapcsolatában, az egyházak közéleti szerepvállalásának ösztönzésében.

A polgárközeli önkormányzás érdekében maga is jó példával járt elől, hiszen ügyes-bajos dolgaikkal – fogadóórán és munkaidőn kívül is – bármikor megkereshették az emberek, készséggel állt rendelkezésükre, és igyekezett humánusan megoldani a problémáikat.

Közbenjárására a ciklusa elején megvalósulhatott újból a városban működtetett egészségügyi orvosi ügyelet.

Kiemelt figyelmet fordított a városunkban élők szabadidős, kulturális és sport életének fejlesztésére, támogatására is.

Közreműködésével Martfűn országos hírű művelődési, kulturális tevékenység folyt a Művelődési Központ koordinálásával, megyei szintű rendezvények szervezésével és lebonyolításával.

Hagyományteremtő volt 2010-ben a Martfű Thermal SPA-t működtető Toma-Bau Zrt-vel közösen szervezett, az eredményes együttműködésen alapuló Örökzöld Tisza Fesztivál, amely szintén megyeszerte elismert kulturális programot nyújtott a környékbeli települések lakossága számára is, színvonalas műsoraival, világhírű előadóművészekkel.                               

Nemzetközi kapcsolatainkat tovább építette, testvérvárosi együttműködésünket erősítette, sokat tett az önkormányzatok közötti tapasztalatcserék hasznosítása, kiszélesítése érdekében.

Munkáját elismerték a településen élő választópolgárok is, mivel 2010. október 3-án, jelentős többségű szavazatukkal újból bizalmat adtak a megkezdett munka folyatatásához.

 Október 9-i elhalálozásával sajnos a célkitűzéseit már nem volt módja továbbvinni, megvalósítani.

Dr. Bakonyi Péter vezetése alatt olyan önkormányzat működött, amilyennek lennie kell egy önkormányzatnak. Tudta, hogy a város lakosságát szolgálva, minden rétegigényt lehetőség szerint kielégítve, a város lakóit egy közösségbe vonva kell megszervezni Martfű életét.

2010-ben az önkormányzati választást Dr. Bakonyi Péter nyerte meg.  A képviselő-testület az általa megkezdett utat járta és járja, amelyen sikeresen lehet egy várost vezetni, hogy talpon tudjon maradni és fejlődni tudjon.

Dr. Bakonyi Péter emlékét őrizzük, és ezzel a kitüntető címmel fejezzük ki hálánkat.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város