„Művészet és szabadidő”, „Kreatív ipar” - Nyertes pályázatok

Különféle művészeti ágakat hoznak emberközelbe Martfű Város Önkormányzatának legújabb nyertes pályázatai. A TÁMOP 3.2.13-12/1 kulturális intézmények részvételével hirdette meg tanórán kívüli „Művészet és Szabadidő” elnevezésű projektjét. Ezen a pályázaton 25 millió Ft-ot sikerült elnyerni. A tartalmi megvalósítás a művelődési központ munkatársainak, városunk és a szomszédos település, Kengyel pedagógusainak összefogásával teljesedik ki.



Az előzetes felmérés szerint a tagóvodákban, az általános és a középiskolában kézműves szakkörökre volt nagy igény. A pályázat segítségével újszerű anyagokkal, technikákkal ismerkedhetnek meg a résztvevő gyerekek saját óvodájukban, iskolájukban. A szakkörvezetők irányításával nem csak manuális készségük fejlődik, hanem esztétikai érzékük és a társművészetek iránti fogékonyságuk is. A pályázat fontos pillérét képezik a témanapok és a versenyek, melyek minden esetben igazodnak a csoportok igényeihez. A vetélkedők helyszíne a Művelődési Központ és Könyvtár lesz, ahol további együttműködésre is lehetőség nyílik majd.

A TÁMOP-3.2.3/A-11/1 „Kreatív ipar” pályázat a közművelődési intézményekben megvalósítható, új tanulási formákat igénylő képzés. Erre a célra 30 millió forintot fordíthat az intézmény. 

A Martfű Városi Művelődési Központban ételszobrászati, bőrművészeti, képzőművészeti kurzusok várják az ügyes kezű, kreatív általános és középiskolás diákokat, Martfűn kívül Kengyelről és Mezőhékről is.

A tradicionális mozgásművészeti stúdióban néptánccal ismerkedhetnek, míg a kortárs mozgásművészeti stúdió kurzus fő profilja a táncművészet. A film és vizuális design stúdió a képi technika és az alkotó fantázia ötvözésével teremt izgalmas világot.

A pályázatok pozitív hozadéka lehet az is, hogy a gyermekek alapvető kompetenciákat szerezhetnek akár többféle művészeti ágban is. Ezzel a lelki többlettel művészetértő felnőttekké válhatnak, és olyan készségeket sajátíthatnak el, melyek segíthetik őket a későbbi pályaválasztásban is.

K.É.

2012-11-15 12:23