Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Martfű Város Kultúrájáért Díjat” vehetett át Vas Béla Zoltán pedagógus, muzeológus - etnográfus

Munkája és élete sok szállal kapcsolódik városunk kulturális életéhez. Eddigi tevékenységében, pedagógiai munkájában kiemelkedő szerepet tölt be a népi kultúra kutatása, ápolása, a művészetek szeretete.

Már a családi környezet segítette és erősítette ezt, hiszen szülei átadták a mesék, versek, a festészet szeretetét. Szakmai továbbfejlődésére jelentős hatással voltak középiskolai tanárai: Pécskői Miklós és Hegedűs Mihály tanárurak.

Pedagógusi diplomát, majd a Debreceni Egyetemen, kiváló tanulmányi munkával, etnográfusi diplomát szerzett.

Több művészeti ágba bekapcsolódott, a népzene és a néptánc területén is jelentős eredményeket ért el. 1985-től tagja a Martfűi Néptáncegyüttesnek, majd később kiváló pedagógiai érzékkel tanította a martfűi gyerekeknek a magyar néptánc elemeit, tájegységeink táncait.

Munkája során részt vett a Városi Televízió kulturális magazin műsorainak szerkesztésében is, riportjaiban sok kulturális értéket sikerült a filmarchívumban megőrizni.

Városunk kulturális életében jelentős feladatként felvállalta és megvalósította a Helytörténeti Gyűjtemény felújítását, szakmai bővítését, és megalakította a Múzeumi Baráti Kört, újjászervezve a gyűjtőmunkát is.

Szakírói munkája során több országos és megyei múzeumi szaklapban és helytörténeti kiadványban publikált, és a MÁS Újság hasábjain jelentős sorozatot készített városunk történetéről. Kiemelkedő történeti kutatásait összegezte a 2010-ben megjelent Martfű Könyvben is, melyet azóta is folyamatosan bővít.

Munkájával jelentősen hozzájárult a Bata emlékanyag feltárásához, az ipartörténeti gyűjtemény fejlesztéséhez. Jelenleg a Várostörténeti Gyűjtemény múzeumi minősítésén dolgozik egy szakmai csoport tagjaként, mely jelentős előrelépést hozhat a közgyűjtemény fejlesztésében.

Szabadidejében a Borvirág Népzenekarban nagybőgősként muzsikál, a zenekarral több városi rendezvényen fellépett sokak örömére, népszerűsítve ezzel népzenei kultúránkat.

Vas Béla egész életét, pedagógiai és etnográfusi munkáját a kultúra iránti elhivatottság jellemzi, mellyel példát mutat városunk lakóinak és a felnövekvő generációnak. Eredményeihez gratulálunk. További munkájához nagyon sok sikert, szakmai örömöket kívánunk, szeretnénk, ha tevékenységével még sokáig gazdagítaná városunk kulturális életét.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város