Kerek születésnapot ünnepeltek a martfűi Lorenz cipőgyár dolgozói

A Martfűi Gyógykemping és az ott felépített rendezvénysátor szolgált kiváló helyszínül a városunkban immáron 10 éve eredményesen működő Lorenz Shoe Group AG nagyszabású ünnepének, június 7-én. A cég vezetői dolgozóikat és azok családtagjait várták egy kellemes estére, számos zenés, táncos műsorral, sztárfellépőkkel szórakoztatva a népes vendégsereget.



Az osztrák cég idén 10 éve döntött úgy, hogy Martfűre telepíti gyárát. A 10 éves jubileum mellett az ünneplésre az is okot adott, hogy idén elkészült a tízmilliomodik pár cipő, és beüzemelték a tizedik gyártósorukat is. A különleges, Martfű életében szinte egyedülállóan nagyszabású munkáltatói rendezvényen a dolgozók lojalitását, kitartását és kiváló munkáját köszönték meg a társaság vezetői.

A tízes szám jegyében zajló ünnepségre a gyár osztrák vezetősége is városunkba látogatott. A martfűi gyár szerepének jelentőségét hangsúlyozva köszöntötte a rendezvény résztvevőit Joseph Lorenz a cipőgyár alapítója és tulajdonosa. - „Nagyon büszkék vagyunk a martfűi gyárra. 2003-ban kiváló döntést hoztunk, amikor Magyarország mellett döntöttünk. Az itt élő emberek remek munkát végeznek, kitartóak és barátságosak, olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád.”.

A rendezvényt dr. Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár is megtisztelte jelenlétével. Beszédében a martfűi cipőipar múltját és a most 10 éves fennállását ünneplő osztrák cég eredményeit hangsúlyozva köszöntötte a vendégeket. - A kezdetek Cikta Cipőgyárának sorsa ismeretében ki gondolta volna, hogy az alapítás megalapozott, gondos tervei után, amikor a fejlesztésbe beleszólt a II. világháború, majd a későbbiekben tipikusan szocialista nagyvállalat fénykorát követően, - amikor a belföldön értékesített cipők egyharmadát itt Martfűn gyártották -, 2013-ban egy osztrák gyökerű cég 10. évfordulóját fogjuk ünnepelni Martfűn.  Az alapok természetesen megvoltak, és Lorenz úr szavait idézve, a hely szelleme is.

- Rendkívül megtisztelő, hogy van egy ilyen munkáltató városunkban, amely úgy gondolja, hogy szorosabbra kell fűzni kapcsolatát a dolgozóival, és meg kell ünnepelni e jeles alkalmat. - emelte ki köszöntőjében dr. Kiss Edit polgármester. - Mi, a város vezetői tapasztaljuk, hogy a Lorenz Shoe Group üzemében milyen kemény munka folyik, törődve a dolgozók és a cég jövőjével. Martfű város a cipőgyártásra épült, és a kiváló cipőipari szakemberek, jól képzett cipőgyártók, tűzőnők ebben az országban fogalommá váltak. Örülünk, hogy Lorenz úr úgy látta és látja, hogy erre lehet alapozni, és továbbra is lehet jövőt tervezni Martfűn a cipőgyártással.

A rendezvényen számos program várta a résztvevőket, ismert hazai sztárok és népszerű helyi fellépők szórakoztatták a közönséget. Különleges élményt nyújtott a kifejezetten erre az alkalomra, a tízes szám jegyében koreografált látványos show műsor, valamint a dolgozók divatbemutatója.

Helyi előadóink közül a Martfűi Gyermek Néptánccsoport, a Martfű Városi Nőikar, valamint a Street Feelings Breakcsoport szerepeltek a jubileumi ünnepségen.

Színpadra lépett Prekop György és a Best of Danubius, Lórán Barnabás és a Sugarloaf. 

 Martfű történetébe szervesen beépült a cipőgyártás. Ismert hazai és nemzetközi cipőmárkák kerültek ki a városban található gyárakból. Többek között az egyik legjelentősebb európai cipőkonszern, a Lorenz Shoe Group AG által forgalmazott népszerű márkák is itt készülnek. A cég szellemiségének három alappillére a magas minőség, a divat és a kényelem. Ezért különös figyelmet szentelnek a náluk dolgozó szakemberek tudásának fejlesztésére és folyamatos szakmai képzésére. Az alapelveknek és a dolgozókra fordított különleges figyelemnek köszönhetően cipőik egész Európában nagy népszerűségnek örvendenek.

Magyar Mária

Tovább a képekhez >>>

2013-06-13 13:47