Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Martfű Város Kultúrájáért” díjában részesült Vatai Zsigmondné, a martfűi József Attila Általános Iskola pedagógusa

1993-ban szerzett magyar szakos és művelődésszervezői, 1997-ben történelem tanári diplomát, majd 2000-ben drámapedagógiai oklevelet. 1987-ben kezdte meg munkáját a martfűi Martos Flóra Általános Iskolában. 25 éve tanárként oktatja, neveli a gyermekeket az írás, az olvasás, a kultúra és a történelem egész életre meghatározó tevékenységére. Munkáját nagyfokú pedagógiai tapasztalat jellemzi, egyéniségét mindig az őszinteség és nyíltság vezérli.

A kultúra közvetítésében kifejtett tevékenysége pályakezdése óta kiemelkedő jelentőségű, nagy szerepe van abban, hogy az iskolai ünnepségek repertoárjai folyamatosan gazdagodtak, színesedtek, műsoraik színvonala nőtt.

Irányításával, a hagyományok ápolása mellett, új kulturális értékekkel gazdagodtak az iskola diákjai és városunk lakói. Az általa rendezett műsorokkal kiváló sikereket értek el tanítványai, és szerepléseikkel számos megyei és országos rendezvény programját színesítették.

Vatai Zsigmondné folyamatosan törekedett a gyerekek motivációjára, a fiatalok versenyfelkészítésére is. Diákjaival az Országos Kazinczy Versenyen két alkalommal is első helyezést ért el, tanítványai mindig sikeresen szerepeltek a megyei Rákóczi Történelemversenyen is.

 A magyar nyelv és kultúra ápolása érdekében számos szavaló-, olvasó versenyt, ünnepi megemlékezést szervezett. Fő kezdeményezője volt az Általános Iskola névválasztásának és a József Attila Hét nagysikerű rendezvény szervezésének is.

Kilenc éve egy különleges, a városban egyedülálló műsor főszervezője, a Karácsonyi Mesejátéké, melynek közösségfejlesztő, hagyományőrző és művészi értéke kimagasló. Erika a decemberi meseelőadásokban közel 250 gyermeket, 50 pedagógust fog össze, mindezt mosolygósan, élvezetesen, humorral és érzelmességgel elbeszélve. A műsor állandó forgatókönyvírója, művészeti vezetője, rendezője az iskola elhivatott pedagógusa. 

Vatainé Erika egész életét, pedagógiai munkáját, a kultúra iránti elhivatottság jellemzi. Eredményeihez gratulálunk. További munkájához nagyon sok sikert, szakmai örömöket kívánunk, szeretnénk, ha tevékenységével még sokáig gazdagítaná városunk kulturális életét.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város