2011.09.12 - Több száz kerékpáros avatta fel az újonnan megépült, közel 8 km hosszú kerékpárutat

Nagyszabású rendezvényen ünnepelték a pályázati támogatással megvalósult kerékpárút Rákóczifalva és Martfű közötti szakaszának átadását a konzorciumban résztvevő települések.  Az avatóünnepség vendégeit Martfűre várták szeptember 12-én délután.



A három település összefogásával, Martfű város gesztorságával létrejött beruházás eredményeként megvalósult kerékpárút projektzáró rendezvényére több százan kerékpáron érkeztek Rákócziújfaluból, és Rákóczifalváról. A látványos és az összefogást jelképező „kerékpáros-felvonulás” élén a települések polgármesterei karikáztak, akikhez a martfűi sportélet meghatározó szereplői, a martfűi Úszó és Triatlon Klub tagjai is csatlakoztak. Kuriózumnak számított a szalagátvágás, amely, az esemény jelentőségét és ünnepélyes befejezését szolgálva, ezúttal nem ollóval, hanem a kerékpáros menet élén érkezők kerékpárjával történt.

A Szent István térre érkező biciklis menetet és a rendezvény valamennyi meghívott vendégét a polgármesteri hivatal előtt fogadták és köszöntötték a szervezők és Martfű város polgármestere. Dr. Kiss Edit örömmel adta át a három település lakóinak az új kerékpárutat.

– Megvalósult, elkészült, és végre használatba veheti minden kerékpározó az új utat. A kiváló minőségű út elkészültéért sok mindenkit köszönet illet. A pályázat kiírásától, a tervezésen át a kivitelezési munkákig, valamennyi résztvevőnek hálával tartozunk. A fejlesztés, mely a régióban komoly előrehaladást jelent, nem csak településeket köt össze, hanem megkönnyíti a közlekedést a munkába járóknak, turistáknak és sportolóknak egyaránt. Fogadják örömmel, használják egészséggel az utat!

Krizsán József, Rákóczifalva polgármestere is elismeréssel szólt a beruházásról. – Ma leteszteltük az utat, öröm volt rajta biciklizni, közel egy óra alatt, kiváló minőségű úton érkezhettünk Martfűre. Bízom benne, hogy nyüzsgő élet folyik majd ezen a kerékpárúton.

– Örömünkre szolgál, hogy cégünk, mint fővállalkozó tudott ebben a munkában részt venni. Köszönöm mindenki közreműködését és segítségét, mert a kerékpárutat csak ilyen hatékony csapatmunka eredményeként tudtuk határidőre elkészíteni – hangsúlyozta Karakas József, a Swietelsky Magyarország Kft. főmérnöke.

Meglepetést is tartogatott az ünnepség: Martfű polgármestere, az önkormányzat nevében, öt kerékpárt ajándékozott egy martfűi nagycsaládnak.

* * *

A „Szolnok - Martfű kerékpárút Rákóczifalva – Rákócziújfalu - Martfű közötti szakaszainak megvalósítása”  KÖZOP-3.2.0/b-08-2008-0004 számú projekt konzorciumi együttműködésben valósult meg, melynek vezetője Martfű Város Önkormányzata volt, partnerként részt vett továbbá Rákóczifalva és Rákócziújfalu önkormányzata.

A turizmusélénkítő beruházásra a három érintett település, európai uniós forrásból, 175 millió forint támogatást nyert. A teljes költségvetés 206 millió forintot tett ki. A pályázati támogatás 85 százalékos volt. A 15 százalékos önerőt a településekre eső kerékpárút hosszának arányában osztották meg a települések. A fejlesztés két szakaszon valósult meg: Rákóczifalva és Rákócziújfalu között közel három, míg Rákócziújfalu és Martfű között több mint négy kilométernyi új kerékpárút épült.

Magyar Mária

Televíziós összefoglaló >>>

Tovább a képekhez >>>

2011-09-13 17:12