Önkormányzat


































2016

Martfűn hagyomány, hogy az év végéhez közeledve ünnepélyes keretek között köszönti az önkormányzat a megyei és országos bajnokságokon, diákolimpián és nemzetközi versenyeken kiemelkedően teljesítő ifjúsági korosztályos sportolókat. Az elismeréseket a 2016. december 12-én megrendezett sportdíj-átadó ünnepségen vehették át a fiatalok. Az első alkalommal adományozott „Martfű Város Sport Díja” kitüntetések átadására is ekkor került sor, például szolgálva a következő sportgeneráció számára.
A köztisztviselők napja és a Semmelweis-nap alkalmából 2016. június 30-án ünnepi megemlékezésen köszöntötték városunk vezetői Martfű köztisztviselőit, közalkalmazottait, a szociális és egészségügyi területen dolgozókat.
„Akinek szerencséje volt, az élete, tanulmányai során – legalább egyszer – találkozott olyan pedagógussal, aki valamit megmozdított benne, aki életre szóló példát adott egyéniségével, cselekedeteivel, tudásával” – hangzott el 2016. június 6-án Rágyanszky István önkormányzati képviselő ünnepi gondolatai között, a Városi Pedagógusnap rendezvényén, melyen – településünk valamennyi oktatója, nevelője elismerése mellett – az ünnepi műsor keretében öt köztiszteletben álló pedagógust köszöntöttek, díjaztak városunk vezetői.
Városunkban már több éve hagyomány, hogy a Magyar Kultúra Napján Martfű Város Önkormányzata dísz plakett adományozásával köszönti azokat, akik városunk kulturális életében kimagasló munkát végeztek. A díjak 2015. évtől új tartalommal bővülve ”Martfű Város Kulturális és Művészeti Díja” néven kerülnek adományozásra.