Önkormányzat






































2015.08.20 - Önkormányzati elismeréseket vehettek át >>>

Augusztus 20., államalapító Szent István ünnepe, Magyarország hivatalos nemzeti és állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe is. E jeles alkalomra ünnepi megemlékezéssel készült Martfű Város Önkormányzata is. A 2015. augusztus 20-i ünnepség részeként, hagyományosan, önkormányzati elismerő okleveleket, „Martfű Városért” kitüntető díjakat, valamint „Martfű Város Díszpolgára” kitüntető címet is átvehettek az arra érdemesek.


Martfű Város Képviselő-testülete Díszpolgári címet alapított azon személyek elismerésére, akik életük példájával, életművükkel maradandó érdemeket szereztek a gazdasági, társadalmi élet, a tudományok, a művészetek, a kultúra vagy a sport területén maradandót alkottak, elért eredményükkel, teljesítményükkel a város érdekeit szolgálták, jó hírnevét öregbítették, hozzájárultak Martfű város fejlődéséhez, értékeinek gyarapításához.

2015-11-11 12:05

Martfű Város Önkormányzata Martfű Városért Díjat adományoz azoknak a személyeknek, közösségeknek, akik folyamatosan, több éven keresztül kifejtett munkásságukkal hozzájárultak településünk múltjának megőrzéséhez, elősegítették a város életének felemelkedését, fejlődését, Martfű érdekeit szolgálták, jó hírnevét öregbítették.

2015-09-04 11:24

Frits Niessen holland állampolgárként régóta él városunkban, ahová a Martfű Termál SPA Gyógyszálló építésekor, mint kempingszakértő érkezett. Kimagasló érdemeket szerzett ugyanis a magyar kempingturizmus javításában, fejlesztésében a „Kempingüzemeltetési kézikönyv” írójaként, melyben munkásságának 30 év alatt összegyűjtött tapasztalatait foglalja össze.  Mindezért 2005-ben „Az év magyar kemping menedzsere” címet nyerte el.

2015-09-04 11:25

Martfű Város Önkormányzata állami ünnepünk, augusztus 20-a tiszteletére minden évben elismerésben részesíti azokat a személyeket, közösségeket, akik Martfű városért, az itt élő és dolgozó emberekért tevékenykednek, vagy a maguk területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Ezt az elismerést díszoklevél testesíti meg, amely a város közösségének megbecsülését fejezi ki.

2015-09-04 11:25

„Az év művészeti teljesítménye” elismerő oklevélben részesült a Martfű Néptáncegyüttes. Az oklevelet Stonawskiné Busi Ildikó, a néptáncegyüttes vezetője vette át.

2015-11-11 11:56

„Az év adományozója” elismerő oklevelet vehetett át Takács István, a martfűi Pilkó Bt. tulajdonosaTávollétében édesanyja, Takácsné Balla Magdolna vette át az elismerést.

2015-11-11 11:55